2008. június 16., hétfő
Bemutatkozik a Linux Akadémia
Az elmúlt évekhez hasonlóan ez a nyár sem múlhat el a Linux hívők egy hetes összejövetele nélkül, bár idén számos újdonságot is tartogatnak tarsolyukban a szervezők. A Linux Akadémia alapítói már hét éve dolgoznak együtt azért, hogy minden nyáron egy hetes intenzív képzést biztosíthassanak Linux Tábor néven. A táborok sikeres mivolta és az azok során szerzett tapasztalatok, ötletek felhasználása nyújtott biztos alapot a rendezvény teljes megújításához. Megtartva mindazt ami értékes és jó volt, kiegészült a program az igazán magas szintű, „akadémiai” képzés megvalósítása érdekében.
A Linux Akadémia aktív és leendő rendszergazdáknak szól, kezdő szinttől a profikig. A kezdők elindulhatnak a rendszergazdaság rögös útján, a haladók és profik pedig újdonságokat, új trükköket tanulhatnak. A szervezők mindenkit szívesen várnak, aki szeretné megismerni azt, ami a grafikus felület mögött van: a Linux igazi rejtelmeit.
A program két részre, konferenciára és gyakorlati képzésekre tagozódik. A konferencia résztvevői részletekbe menő és a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket nyújtó előadásokat hallgathatnak meg, melyeket a legtöbb esetben géptermi képzés egészít ki. Az előadások témái a teljesség igénye nélkül: HA cluster egyszerűen és olcsón; A GFS fájlrendszer; IP telefon rendszer Linux alapokon; Virtualizáció; A logok kezelése syslog-ng-vel; stb, az előadók pedig a ProLin Kft, LSC, KFKI, GalliCoop, Novell Magyarország és a BalaBit IT Security szakemberei közül kerülnek ki.
A konferencia melletti képzések két fő csoportban zajlanak. Az elsőben a kifejezetten kezdők vehetnek részt egy alapozó tanfolyamon, amely során a Linux rendszergazdai ismeretek alapjait, a Linux telepítését és szöveges környezetének alapos megismerését sajátíthatják el az ide beiratkozók. A tanfolyam vizsgával zárul, melyről az LME bizonyítványt ad.
A másik csoportban a konferencia témáihoz kapcsolódó tematikus Linux specialista képzések közül választhatnak az érdeklődők. A rövid, egy-két napos kurzusokon egy adott téma gyakorlatát a lehető legalaposabban próbálhatják ki a hallgatók. A magas szintű, kifejezetten rendszergazdáknak szóló tananyag elsajátítása képessé teszi a hallgatókat az adott területen való önálló munkára. A kurzusok szakmai tudásanyagát többek között a BMF, LME, ProLin és a BalaBit munkatársai biztosítják.
Az igazán színvonalas és tartalmas program 2008. július 6-13. között kerül megrendezésre Szerencsen. Jelentkezni június 22-ig a http://www.linuxakademia.hu oldalon lehet, ahol a részletes program és minden egyéb hasznos információ megtalálható.
2008. június 9., hétfő
SCB a német pénzügyi szektorban
A német pénzügyi szolgáltatók IT megoldásait szállító FIDUCIA IT AG személyében talált új ügyfélre a BalaBit IT Security. A vállalat az SCB segítségével auditálja a különböző részlegek adminisztrátorainak hozzáférését az érzékeny pénzügyi alkalmazásokhoz, mint az online-banking, a bankautomaták, vagy az ügyfélterminálok. Az SCB bevezetésével az összes telepített szerverrendszerhez történő adminisztratív SSH hozzáférés forgalma ellenőrizhetővé és archiválhatóvá vált.
A FIDUCIA transzparensen integrálta az SCB-t a szerverközpontokhoz menő forgalomba, ezzel a szerverek karbantartásával megbízott alkalmazottak teljes SSH forgalmát titkosítva, módosítás ellen védve képes tárolni. Annak érdekében, hogy az adminisztrátorok tevékenységét akár üzemzavar esetén is vissza lehessen keresni, az SCB-t redundáns, magas rendelkezésre állású konfigurációban alkalmazzák, és a fürt elemeit egymástól elkülönítve helyezték el a cég két székhelyén. Mind a különleges biztonsági megoldás telepítése alatt, mind a tesztek során a BalaBit müncheni partnercégének, az AS Computer Consulting & Service GmbH szakemberei működtek közre.
„Már régóta kerestünk egy olyan megoldást, mely alkalmas a szerverrendszerünk adminisztratív forgalmának ellenőrzésére és archiválására. A BalaBit Shell Control Box jelenleg az egyetlen termék, mely minden igényünket keretbe foglalva egy komplett megoldásként teljesíti az elvárt követelményeket.” - mondta el az outsource rendszerüzemeltetés megfelelő auditálhatóságának fontosságát hangsúlyozva Helmut Seisenberger a FIDUCIA csoport Unix rendszertechnikai osztályvezetője.
A törvényi előírásoknak való megfelelés fontossága a biztonsági tudatosság és az ügyféladatok védelmének területén folyamatosan növekszik. Ennek eredményeként a vállalatoknál egyre inkább előtérbe kerül az üzleti folyamatok auditálhatósága és a felettük gyakorolt kontroll. A BalaBit az elsők között ismerte fel az IT compliance fontosságát és termékfejlesztései során arra törekszik, hogy maradéktalan megoldást nyújthasson a területen felmerülő problémákra.
2008. június 5., csütörtök
Zorp 3.3 – az utolsó ecsetvonás
ELKÉSZÜLT A ZORP 3-AS SZÉRIÁJÁNAK UTOLSÓ DARABJA
A hálózati határvédelmet megújító Zorp tűzfal fejlesztésének legjelentősebb állomása a 3-as széria megjelenése volt. Akár a titkosított csatornák vizsgálatára , akár a tartalomszűrés integrálására, akár az adminisztratív protokollok auditjára gondolunk, a magyar megoldás rengeteg olyan funkciót hozott a piacra, melyeket ma már széles körben alkalmaznak szerte a világon.
A napokban megjelent 3.3-as verzió az utolsó simításokkal hozza végleges formába az itthon piacvezető nagyvállalati megoldást. A továbbfejlesztett menedzsment felület, a kiterjesztett audit képességek, és az újonnan megjelent proxy-k továbbra is biztosítják a technológiai vezetést a hazai fejlesztésű tűzfal számára.
A budapesti központú BalaBit IT Security 2009 végére – 2010 elejére tervezi a Zorp következő generációjának, a várhatóan Zorp 4.0 néven piacra kerülő termék megjelenését.
Zorp technológián keresztül jelenleg körülbelül félmillió felhasználó internetezik öt kontinensen.
Az újdonságokról bővebben: http://www.balabit.hu/dl/guides/zorp-gateway-v3.3-guide-whatsnew-hu.pdf