2008. július 18., péntek

Jelentős létszámbővítés a BalaBitnál

Rövid idő alatt közel másfélszeresére emelkedett a cég dolgozói állománya.

2007-ben fennállásának legsikeresebb évét zárta a BalaBit IT Security, ami főleg a vállalat új termékeinek és a külföldi értékesítési csatornák kiterjesztésének köszönhető. A tavalyi siker és a továbbra is magas növekedési potenciál kiváló alapot biztosít a januárban megkezdett humán erőforrás fejlesztéshez.

A szervezeti felépítésben, a motivációs és a képzési rendszerben megvalósított átalakítások mellett komoly mértékű létszámbővítés is történt. Számokban kifejezve mindez 48%-os kapacitásnövekedést jelent alig hét hónap alatt. A nyolc éve négy fővel alapított vállalat ezáltal alapítása óta több mint tízszeresére, de az egy évvel ezelőtti méretének is közel másfélszeresére nőtt, elérve a 46 fős létszámot. A bővítés a mérnöki, a kereskedelmi, és az adminisztratív területeket egyaránt érintette, mind a budapesti központban, mind pedig a BalaBit német leányvállalatánál. A létszám emelését a megnövekedett fejlesztési igények, az új termékek megjelenése és a globális értékesítési stratégia indokolta. A potenciális munkavállalókra a vállalat szakmai berkekben kialakított jó hírneve mellett a versenyképes kompenzációs rendszer, és nem utolsó sorban a pezsgő munkakörnyezet hat csalogatóan. A cég dolgozóközpontú filozófiáját az igen alacsonynak számító 2%-os kilépési mutatója is jól bizonyítja.

A BalaBit lendületességének titka a rendkívül nyitott vállalati kultúrában és a 30 alatti átlagéletkorban rejlik. A cég tudatos toborzási stratégiájának és Campus programjának köszönhetően aktív résztvevője az egyetemek gyakornoki és kooperatív képzési programjainak. Az informatikus hallgatók számára ösztöndíjat és gyakorlati lehetőségeket biztosít, és előszeretettel alkalmaz pályakezdőket.

Bár már a fenti adatok is önmagukért beszélnek, az idei évre tervezett létszámbővítés még korántsem zárult le, több nyitott pozíció is várja a jól képzett szakembereket.

0 megjegyzés: